Címke: mesekönyv

Vidám erdei kiruccanás

/ Üveges Szilvia

Ha szeretitek az állatmeséket, mindenképpen érdemes egyszer kézbe venni Tony Wolf Az erdő meséi című kötetét. Mi nemrég kölcsönöztük ki a könyvtárból. 🙂 Többféle kiadásban megjelent az esztendők során Mesél az erdő az állatokról címmel is…

Az első dolog, ami feltűnt, hogy mennyire hangsúlyosak az illusztrációk. Kisebb és egész oldalt betöltő, nagyon szép képek díszítik a könyvet. A borítón Tony Wolf neve szerepel, ő rajzolta ezeket az elbűvölő ábrákat. A meséket azonban nem ő írta, hanem Peter Holeinone – ezt az információt azonban már csak belül, egészen hátul találtam meg.

Nagy munkában a kedves erdőlakók a könyv borítóján

A kötet szereplői az erdőlakó állatok; egyik kedvesebb, mint a másik (kivéve a varjút, de őt is megkedveltük olyannak, amilyen). 🙂 Mindegyikük más, igazi kis egyéniségek bukkannak elénk a lapokról. Tavasztól télig – tehát körülbelül egy éven át – nyerünk betekintést az életükbe, járunk tavaszköszöntő bulin, esküvőn, nézünk hullócsillagot, hűsölünk medencében, nevelünk kukoricát, készítünk gyümölcslevet…

Olvass tovább →

Ha nem a féreg szorul fába…

/ Üveges Szilvia

A jó cím már fél siker – mondják, s bizony lehet ebben valami, mert Palásthy Ágnes kötetét a címe alapján választotta ki a fiam a könyvtárban. Amikor levette a polcról, megkérdezte, mi ez, én pedig felolvastam: A fába szorult borz. Kuncogás fogadta a szokatlan szókapcsolatot, mert fába szorult féregről már hallottunk, de fába szorult borzról még soha… Az alcím szerint a könyv újabb meséket tartalmaz az erdei tisztásról, a borítón pedig mókás állatok láthatók, sőt belül is ők köszönnek ránk. A fiam rögtön jelezte is szándékát: „Vigyük!”

A fába szorult borz
Vidám hangulat, szeretetteljes légkör  jellemzi a kötetet

A kötet nem okozott csalódást, kedves történeteket kaptunk, amelyeknek hősei erdei állatok – akik viszont nagyon emberi módon viselkednek, hol inkább az állatokra jellemző, hol pedig emberi környezetben előforduló szituációkban. A nyuszi nem fér a testvéreitől otthonukban – ez átlagos emberi lakásban nehezen elképzelhető. Az már viszont nagyon is, hogy a kishúg kölcsön veszi a játékbabát, a nővérnek pedig ez nem tetszik. Az állati létből kiinduló történetek is – például a víz elönti a vakond odúját – emberi csavart kapnak: a vakond a díjait próbálja menteni, és nagyon szomorú, amikor nem sikerül.

Olvass tovább →

Nem mind lányos, ami pasztell színű

/ Üveges Szilvia

A könyvtárban láttuk meg Bosnyák Viktória szokatlan című kötetét. A míves kivitelű könyvecske a kérdőmondatos címével – És most hogy festek? – felkeltette érdeklődésemet, ám a fiam első pillantásra azt mondta az illusztrációk láttán, hogy lányos, és ne vegyük ki. A sok pasztellszín miatt tűnhetett annak, de aztán egy perccel később csak adott egy esélyt a könyvnek. A benne lévő mókás állatképek győzték-e meg, vagy az én szolid megjegyzésem, hogy szerintem nem lányos, csak a színek miatt keltheti azt a benyomást, nem tudom, mindenesetre tény, hogy legutóbb ez a kötet is ott volt a táskánkban, amikor távoztunk a könyvtárból.

Azóta el is olvastuk Bosnyák Viktória meséjét. Nem volt lányos. 🙂 Sőt kimondottan tetszett a fiamnak a kedves, szimpatikus kaméleon története, akinek nem sikerült változtatnia a színét, ám gyűrűsfarkú maki barátja közreműködésével végül sikerült megoldást találni e problémára.

Bájos rajzok, kellemes színvilág és persze aranyos történet

Olvass tovább →

Nyaralás közben is olvasunk mesét

/ Üveges Szilvia

Találós kérdés: mi az, ami nem hiányozhat a családunk nyaralós pakkjából? Természetesen a mesekönyv. 🙂 A nyár, az utazás, a kalandok nálunk nem ok arra, hogy lemondjunk a mindennapi meséről.

Habár egy kiruccanás felborítja a szokásos napi menetrendet – és ez így is van jól –, akadnak olyan rutinjaink, amelyeket ilyen alkalmakkor sem hagyunk el. A csendes pihenőhöz kiránduláskor már nem ragaszkodunk, hatévesünk anélkül is simán végigpörgi a napot (korábban, amikor még igényelte a napközbeni pihenést, igyekeztünk úgy tervezni a programot, hogy ne maradjon el), ellenben a lefekvés előtti meseolvasáshoz üdülés közben is ragaszkodunk. Nem csak én, a gyermekem is. 🙂

Az utazás órái ugyancsak remek alkalmat kínálnak a mesélésre. Én sajnos kevésbé bírom a mozgó járműben olvasást, viszont mesét fejből is lehet mondani vagy improvizálni, úgyhogy akár így, akár úgy, de kiválóan el lehet vele tölteni a vonatozás/autózás/buszozás/repülés – olykor hosszúnak tűnő – perceit.

Olvass tovább →

Mint két tojás: a dakszliikrek

/ Üveges Szilvia

Végtelenül kedves és mosolyra derítő könyvet vettünk kezünkbe nemrég: Bertalan és Barnabás történetét. A kötet címe is ez: Bertalan és Barnabás. Ha még hozzáteszem, hogy az író Janikovszky Éva, ráadásul Réber László készítette a rajzokat, akkor talán nem is kell többet írnom, ez a szerzőpáros olyan klasszikusnak számít ma már, hogy nem is igényel bővebb kommentárt: nevük garancia arra, hogy remek gyermekkönyvet olvashatunk.

Szellemes, vidám, könnyed, bájos történet és kötet

Így is történt, de azért szeretnék mégis kicsit többet írni erről az alkotásról, mert megérdemli. 🙂

Olvass tovább →

Kukkants be egy mai oviba!

/ Üveges Szilvia

Gyerekként nagyon szerettem Szepes Mária Pöttyös Panni-sorozatát, amely óvodások (illetve a későbbi kötetekben kisiskolások) mindennapjait dolgozza fel. Igaz, a környezet, illetve egyes szokások már akkor is régiesnek tűntek, inkább a szüleim gyerekkora köszönt vissza, ennek ellenére kedveltem és át tudtam élni a történeteket. Mai szemmel nézve azonban már nekem is nagyon távolinak tetszik ez a világ…

Vadadi Adrienn a ma óvodásaihoz szól könyveiben, s ezzel áthidalja azt a szakadékot, ami a régi idők és napjaink életmódja között húzódik. A Leszel a barátom? című kötetében, amelyet nemrég kölcsönöztünk ki a könyvtárból, huszonegyedik századi gyerekek köszönnek ránk a lapokról, huszonegyedik századi kérdésekkel és történetekkel.

Ovis mesék, ígéri az alcím, és nem is okoz csalódást a kötet

Az események bármelyik oviban bármelyik gyerekkel megeshetnének. A nagycsoportosok unják magukat az esőben, beteg lesz szeretett óvó nénijük, egyiküknek kistestvére születik, elalszik a család, és az óvodás kislányt megviseli a reggeli kapkodás, vagy éppen becsempészi a családi ereklyét az oviba, ami persze leesik a földre… S arra jutok felolvasás közben, hogy az alapvető kérdések – például barátság, szeretet, szabályok betartása vagy áthágása – ugyanúgy érvényes a huszonegyedik században is, mint a Pöttyös Panniban vagy a saját gyerekkoromban volt. Vadadi Adrienn mesekönyve egyszerre egyetemes és nagyon mai, mert ugyan az alapvetések, sőt a gyerekek életeseményei sem változtak az elmúlt évtizedekben, a környezet, a háttér mégis huszonegyedik századi.

Olvass tovább →

Visszatértünk a Nádtengerbe

/ Üveges Szilvia

Régen írtam könyvajánlót, de nem azért, mert nem olvastunk… 🙂 Heteken át a Nádtengeren kalandoztunk, egymás után végigolvastuk Berg Judit Lengemesék sorozatának mind a négy kötetét. A mesefolyam első két darabjáról már írtam korábban itt és itt, s ezek után kíváncsian vártuk mindketten a széria őszi és téli részeit.

Nem okoztak csalódást. A történet változatlanul izgalmas maradt, és nem csupán a hatéves gyereknek, hanem számomra is. Bevallom, én magam is alig vártam, hogy este végre folytathassuk a soron lévő könyvet. 🙂 A cselekmény még a negyedik kötetben is tudott váratlan fordulatot venni, sőt a történet legvégére is maradt egy csattanó – de nem szeretnék spoilerezni.

Olvass tovább →

Mindennapi olvasmányaink

/ Üveges Szilvia

Nagy volt a csend a blogon az utóbbi hetekben – megérkezett a jó idő, és többet vagyunk a szabad levegőn, de ez nem jelenti azt, hogy nem olvasunk, csak azt, hogy kevesebb időm jut írni. 🙂

Az olvasás továbbra is a napirendünk része. Hatéves múlt tavasszal a kisfiam, így bizonyos szokásokat lassan elhagyunk – a délutáni alvást például már nem nagyon igényli. Az ebéd utáni olvasás azonban fix program maradt, alvás helyett ugyanis csendes pihenőt tartunk, amelynek az aktuális könyvben való haladás is része. Utána még rajzolgatunk, színezünk, kézműveskedünk valamit, mielőtt visszatér a pörgősebb játékokhoz.

Egyre több helyet kérnek a polcon

Az esti rutinban változatlanul fontos szerepet tölt be a meseolvasás. Lefekvés előtt – a rendelkezésünkre álló időtől és az adott írás hosszától függően – egy-két történetet elolvasunk, olykor-olykor pedig kezünkbe kerül egy-egy verseskötet is a végén. Mostanában már gyakran választunk hosszabb, folytatásos történetet is, az utóbbi heteinket például Berg Judit Lengemesék sorozata uralta, végigolvastuk mind a négy könyvet, sőt utána még a könyvtárból kölcsönzött Lengekalendáriummal is megismerkedtünk.

Olvass tovább →

Egy nyuszigyerek hétköznapjai

/ Üveges Szilvia

Misuval, az aranyos kisnyuszival másfél éve találkoztunk először, és bár végigolvastuk a kötetet, komolyabb hatást nem gyakorolt sem a gyermekemre, sem rám. Néhány hete a könyvtárban ismét megtetszett a fiamnak ez a könyv, és újra kihoztuk, én pedig kíváncsian vártam, hogy a második találkozás milyen eredménnyel jár. Rotraut Susanne Berner Misu mindenre kíváncsi című könyvéről van szó, amelyet a borító hátulján két-öt éves gyerekeknek ajánlanak.

Nagyon bájosak a rajzok, a szereplők pedig igazán szerethetőek

Másfél éve négyéves volt a fiam, így éppen az érintett korosztályba tartozott, ennek ellenére nem kedvelte meg különösebben ezt a könyvecskét. Pedig korrektül megírták, a rövid történetek kedvesek, a nyuszigyerek életének hétköznapi pillanatait villantják fel, az epizódokban pedig bármelyik gyerek magára ismerhet. Egyszer elolvastuk, különösebb reakciót nem váltott ki a gyermekemnél, és nem is kérte az újraolvasást. Nekem magamnak is furcsa érzésem volt a kötettel kapcsolatban. A mesék inkább kis novellákra emlékeztettek, mintsem mesékre, s bár a történetek csattanóval végződtek, az volt a benyomásom, hogy ezeket csak én, a felnőtt értem és értékelem, a négyéves gyerek nem igazán. Vajon hogyan tetszhet ez a könyv egy kétéves apróságnak? – merült fel bennem az azóta is megválaszolatlan kérdés. Mintha nem is gyerekeknek, hanem szülőknek írták volna – fogalmazódott meg bennem a gondolat.

Olvass tovább →

Papucs orrán pamutbojt

/ Üveges Szilvia

„Hogy kicsoda Pom Pom? Hogy nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan. Bámulatosan tudja változtatni az alakját. Ha akarja, olyan mint a szőrpamacs vagy paróka, vagy egyujjas, kifordított bundakesztyű, vagy szobafestő ecset, vagy papucs orrán pamutbojt.” Van valaki Magyarországon, aki ne fújná kívülről ezt a néhány mondatot? Legalább annyira megy sok-sok év múltán is, mint a Nemzeti dal… vagy még jobban.

Sokan talán csak a tévéből, rajzfilmként ismerik Csukás István felejthetetlen Pom Pom-történeteit, de ezek a mesék könyv alakban is megjelentek.

Pom Pom, Picur, Gombóc Artúr kedves, régi ismerősök – talán a fiamnak is azok lesznek

Olvass tovább →